top of page

Kincs, amit az üzleti siker-álarc mögött találsz


Egy éve lehetett, mikor egy üzleti mesterelme találkozón vettem részt. Ennek lényege, hogy a résztvevők kis csoportokban elmondhatják céges elakadásaikat, a többiek pedig tapasztalataikkal, ötleteikkel, vagy kapcsolataikkal segítik, támogatják a kérdezőt. 1Mrd fölötti cégek tapasztalt, okos ügyvezetőivel ültem egy asztalnál. Másfél óra eltelt úgy, hogy minden résztvevő elmondta, hogy tökéletes a cégműködésük, tele vannak megrendeléssel, és mindenki szuperül érzi magát a cégben.


Ez egyrészt nyilvánvalóan nem felel meg az igazságnak. Másrészt már ott is meglepett, hogy ezek a talpraesett, értelmes emberek nem veszik észre, mekkora lehetőséget hagynak ki. Hiszen, ha nem mondod el, hogy mi az, ami kihívást okoz, akkor nyilván se ötletek, se megoldási javaslatok nem érkeznek rá.


A fő közvetített üzenet az, hogy erősek vagyunk, mindent jól csinálunk, és mindent tudunk. Mindent jobban tudunk. Ugyanez a trend (hívjuk sikerpropagandának) figyelhető meg a közösségi médiában, üzleti találkozókon és sokszor a partneri viszonyokban, de - ami nagyobb baj - hogy cégen belül is.


Miért káros ez a trend és mit vesztenek vele a cégvezetők?

A külső kommunikáció egy dolog, hiszen egyértelmű, hogy a marketing- és PR felületeken jó színben kell feltüntetni cégünket. Az is valószínű, hogy az említett mesterelme rendezvényen hiányzott a résztvevők között az a bizalmi szint, ami szükséges lett volna a fájdalompontok felvállalásához és a konstruktív ötleteléshez.


Itt el is értünk ahhoz az óriási hátrányhoz, amit ez a trend okoz:

A sikerpropaganda elnyomja a probléma-tudatosságot.


Hiszen, ha minden fórumon azt érzékeled, hogy más cégeknél minden “szép és jó”, akkor kialakulhat az a hozzáállás, hogy nemcsak mások, hanem magad előtt is elkezded titkolni a saját cégedben felmerülő problémákat. Ha viszont még magad előtt sem vállalod fel a nehézségeket, akkor nem is várhatsz rá megoldást.


Amikor viszont hajlandó vagy tudatosan ránézni arra, ami valójában - kozmetikázás nélkül - éppen van, akkor hozzájutsz ahhoz a kincshez, ami elől a többiek elzárják magukat. A legtöbbet pedig éppen akkor nyered, amikor őszintén megfogalmazod (akár saját magad számára) a céges fájdalompontokat.


Mi történik ezután?


  • A felismerés és elfogadás után a gondolkodásod meg tud nyílni a megoldások felé;

  • El tudsz kezdeni a lehetőségekre fókuszálni, kialakítva egy megoldásorientált, tanuló gondolkodásmódot;

  • Ebből kifolyólag nyitott leszel az érkező javaslatokra, és észre fogsz venni egy csomó lehetőséget, amitől addig elzártad magad;

  • Kapcsolódni fogsz azokkal az emberekkel, akikkel könnyedén megvalósítod a megoldást;

  • A végén azt veszed észre, hogy a kezdeti probléma-felismerésnek köszönhetően céged növekedett, fejlődött. :)


Ez a növekedési-, fejlődési lehetőség az, ami elől elzárják magukat a vezetők, akik nem hajlandók feladni a siker-álarcot. Vajon mennyit nyertek volna a fenti történet mesterelmés cégvezetői, ha kihasználva az alkalmat, tanácsot, ötleteket kérnek társaiktól?


Ha úgy érzed, megéri benézni a siker-álarc mögé, akkor tedd fel magadnak a kérdést: vezetőként van olyan bizalmi szinted saját magaddal, ami megengedi, hogy ránézz a fájdalompontokra? Ha igen, hajlandó lennél lehetőségként kezelni őket?



9 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comments


bottom of page